TÁJÉKOZTATÁS „NYÁRI DIÁKMUNKA”
2019.05.30. 08:01:03

 

TÁJÉKOZTATÁS „NYÁRI DIÁKMUNKA"

 

A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és jövedelemszerzés elősegítésre a 2013-2018-as évekhez hasonlóan a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett az állami foglalkoztatási szervként eljáró megyei kormányhivatalok és az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatalok megvalósításával „Nyári diákmunka 2019."

elnevezéssel munkaerőpiaci program meghirdetésre kerül.

Jelenleg az előzetes igényfelmérés zajlik, így várjuk mindazon érdeklődők jelentkezését, akik kedvet éreznek a nyári diákmunkához.

 

A program célja, hogy a fiatalok lehetőséget kapjanak korai munkatapasztalat szerzésre, ismerkedjenek a munka világával és nem utolsó sorban munkajövedelmet szerezhessenek. A megszerzett jövedelem adóbevallás köteles.

 

Egy-egy diák kizárólag napi 6 órás munkaviszonyban foglalkoztatható. A diákmunka két turnusban valósul meg előreláthatóan 2019. július 1-31.  2019. augusztus 1-31. között.

A „Nyári diákmunka" programban azok a nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok vehetnek részt, akik a program időpontjában már betöltötték a 16. életévüket, annak befejezésekor pedig még nem múltak el 25 évesek és nappali tagozatos tanulói és hallgatói jogviszonyukat iskolalátogatási igazolással igazolni tudják.

Amennyiben részt kíván venni a „nyári diákmunka" programban, erre vonatkozó bejelentését, jelentkezését a Polgármesteri Hivatal e-mail (polg.hiv@alsozsolca.hu) címére küldje meg vagy személyesen a Polgármesteri Hivatalban (Alsózsolca, Kossuth Lajos út 138.) adhatja le. A jelentkezési lapon kérjük jelezze, hogy melyik időpontban kíván munkát vállalni.

A munkavállaláshoz szükséges dokumentumok: Munkaügyi Központ által kiállított nyilatkozat, személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya, adókártya, iskolalátogatási igazolás, orvosi igazolás, TB kiskönyv. A támogatás előfeltétele, hogy a nappali tagozatos diák, közvetítést kérőként a lakó,- vagy tartózkodási helye szerinti illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán nyilvántartásba vetesse magát.

Az előzetes jelentkezés után a diákok 2019. június 4. napjától regisztráltathatják magukat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatalának Foglalkoztatási Osztályán. A nyilvántartásba vétel csak személyes megjelenéssel lehetséges ügyfélfogadási időben sorszámmal. Sorszámot a borsodmmkmiskolc@lab.hu e-mail címen vagy személyesen a kirendeltségen ügyfélfogadási időben (3526 Miskolc Zombori utca 2.) kérhetnek a diákok.

Nyilvántartásba vételhez szükséges a személyazonosságot igazoló okmány (személyi igazolvány, lakcím kártya, adó kártya, TAJ kártya, érvényes diákigazolvány vagy iskolalátogatási igazolás a nappali tagozatos hallgatói jogviszonyról) és a legmagasabb befejezett iskolai bizonyítvány.

 

ügyfélfogadás

délelőtt

délután

Hétfő

8-12-ig

13-15-ig

Kedd

8-12-ig

-

Szerda

8-12-ig

13-15-ig

Csütörtök

8-12-ig

-

Péntek

8-11-ig

-

 

jelentkezési lap letöltése

 

Alsózsolca, 2019. május 30.                                                                    Szilágyi László

 

polgármester

 

Videó 

2019 március 15-i

ünnepség

 

Elérhetőségek ▼

 

Helyi Választási Iroda

 

 

 

Mentők: 104
Tűzoltók: 105
Rendőrség: 107


Körzeti megbízotti
hírdetmény

 

Felsőzsolcai rendőrkapitányság:

46/383-400

 


Alsózsolca Város Önkormányzatának

Hivatalos Facebook oldala:

 

 

Polgármesteri Hivatal:

46/520-020

Képviselőtestület▼

Következő Képviselő-testületi ülés:

Ideje: 2019.09.05.

közmeghallgatással egybekötött testületi ülés

Csütörtök 09:00 óra

Helye: Polgármesteri Hivatal
tárgyalóterme

 

 

2019. 05. 23. ülés videója

 

Rendezési terv,

Arculati Kézikönyv▼

Település Rendezési Terv

Település Arculati Kézikönyv

Egyéb információk▼

Falugazdász
Helye: Miskolc
Csabai Kapu 62.
Ideje: Hétfő 10:30 - 12:00
Telefon: 30/329-3052
Tóth András

 

Közvilágítással kapcsolatos hibabejelentési csatornák:

- e-mailben a kozvilagitas@elmuemasz.hu címen

"ELMŰ-ÉMÁSZ Közvilágítási hibabjelentő" mobil applikáció segítségével

https://eloszto.emasz.hu oldalon elérhető online ügyfélszolgálaton Bejelentések/Közvilágítási hibabejelentés menüponton keresztül

Telefonon: 06 (80) 42-43-44 /1 menüpontot választva.

Ma 2019. augusztus 20., kedd,
István
napja van.
Holnap
Hajna, Sámuel napja lesz.
2019.08.09. 13:23:51
a felhívás megtekintéséért kattintson a szövegre.
2019.08.09. 13:10:10
a választási tájékoztató megtekintéséért kattintson a szövegre.
Alsózsolca Város honlapja.
Copyright © 2016. Minden jog fenntartva.
Webdesign: Avasweb Kft.