Tájékoztatás - Veszélyhelyzettel kapcsolatosan
2020.11.16. 13:40:10

 

Tisztelt alsózsolcaiak!

 

 

Magyarország Kormánya 484/2020. (XI. 10.) rendelete tartalmazza a kihirdetett veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második ütemére vonatkozó szabályokat.

 

 

 

Maszkviselés és távolságtartás

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek - azaz a hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenki köteles

-   a tömegközlekedési eszközön,

-   a 10.000 főnél nagyobb lakónépességű település belterületén a települési önkormányzat által kijelölt közterületen, illetve nyilvános helyen, kivéve a sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken,

-   az üzletben történő vásárlás, illetve az üzletben történő munkavégzés során,

-    az irodák, sportolás céljára szolgáló helyiségek és az üzemi helyiségek területének kivételével - a bevásárlóközpont területén,

-   a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényben meghatározott közlevéltár külső személyek számára látogatható területén, nyilvános magánlevéltár külső személyek számára látogatható területén,

-   ügyfélfogadási időben a közigazgatási szerv ügyfelek részére nyitva álló területén, az egyetemes postai szolgáltató által vagy a postai közreműködők által üzemeltetett, az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben, továbbá minden egyéb olyan helyiségben, amelyben ügyintézés céljából ügyfélfogadás zajlik, és a helyiségben - az ott foglalkoztatottakat is beleértve - rendszeresen 5 főnél többen tartózkodnak egy időben,

-   minden olyan helyiségben, amelyben tömegközlekedési eszközre várakoznak,

-   a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerinti vendéglátó üzletben történő munkavégzés során, vendégként

orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

 

Kijárási tilalom

Mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni este 8 és reggel 5 óra között.

Kivétel ez alól:

-  egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet, valamint életvédelem,

-  munkavégzés,

-  a munkavégzés helyére történő közlekedés, valamint a munkavégzés helyéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés,

-  a sportról szóló törvény szerint versenyszerűen sportoló számára tartott edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel, edzés vagy sportrendezvény helyszínére közlekedés, edzés vagy sportrendezvény helyszínéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés

céljából - este 8 óra és reggel 5 óra között megengedett a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen történő tartózkodás.

 

A munkavégzést igazolni szükséges.

A munkáltatói igazolás letölthető innen (kattintson az alábbi linkre):

 

munkáltatói igazolás minta letöltése

 

Kutyasétáltatás céljából este 8 óra és reggel 5 óra között megengedett a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen tartózkodás azzal, hogy a kutyasétáltatás során a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely 500 méteres körzete nem hagyható el.

 

 

Szolgáltatások nyújtása és igénybevétele

Az üzletek - a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével - este 7 óráig maradhatnak nyitva, és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki.

A további szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.

A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat, állatkerteket és korcsolyapályákat.

Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából tartózkodhatnak.

Gyülekezés és rendezvények

A gyülekezés és a rendezvények megtartása tilos, ideértve a kulturális eseményeket, valamint a karácsonyi vásárokat. Erre tekintettel a település tervezett közösségi rendezvényeinek megtartása felfüggesztésre kerül.

A vallási közösségek szertartásai a vallási közösség döntése szerint tarthatóak meg.

Magán és családi rendezvények (például születésnap) 10 főig megtarthatóak.

Esküvők lakodalom nélkül, temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg.

A házasságkötésnél kizárólag a szertartás vezetője, illetve az anyakönyvvezető, a házasulók, a házasulók tanúi, a házasulók szülei, nagyszülei, a házasulók testvérei és a házasulók gyermekei lehetnek jelen.

 

 

Sportolás

A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. Az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett. A versenyszerűen sportolók e tevékenységükben nem korlátozhatóak.

Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

 

 

 

 

A köznevelési és közoktatási intézmények működése

A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. Ennek megfelelően az alsózsolcai óvodák és a bölcsőde a védelmi előírások betartása mellett a szokott rendben fogadják a gyerekeket.

Az iskolák a középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működnek. A középfokú intézmények kollégiumai az iskolaigazgató döntése szerint működnek.

Az egyetemek, főiskolák digitális munkarendre térnek át. A felsőoktatási intézmények kollégiumai bezárnak, ez alól kivételeket a rektor állapíthat meg.

 

 

Szociális szolgáltatások

A szociális intézményben az ott foglalkoztatottaknak az ellátottakkal való közvetlen érintkezéskor, vagy ha tartósan 1,5 méteren belüli távolságban tartózkodnak az ellátottakkal, akkor az orrot és szájat egyaránt takaró maszkot kell viselniük.

 

 

Egészségügyi alapellátás

Az egészségügyi alapellátás körébe tartozó háziorvosi, fogorvosi ellátások, és az orvosi ügyelet az EMMI által kiadott eljárásrendek betartása mellett működnek a városban.

 

 

A Covid-19 járvánnyal kapcsolatban felmerülő kérdés esetén az ingyenesen hívható zöld szám (forrás - Nemzeti Népegészségügyi Központ hivatalos oldala):

 

06-80/277-455

06-80/277-456

 

Részletes információk:

www.koronavirus.gov.hu

www.nkk.gov.hu

 

 

Vigyázzunk Egymásra, vigyázzunk magunkra!

 

 

 

Szilágyi László s.k.

polgármester

 

 

Videó 

Elérhetőségek ▼

 

Helyi Választási Iroda

 

 

 

Mentők: 104
Tűzoltók: 105
Rendőrség: 107


Körzeti megbízotti
hírdetmény

 

Felsőzsolcai rendőrkapitányság:

46/383-400

 

 


Alsózsolca Város Önkormányzatának

Hivatalos Facebook oldala:

 

 

Polgármesteri Hivatal:

46/520-020

Pályázatok▼

 

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2017-00800

 

 

TOP-5.2.1-15-BO1-2016-00013

 

 

TOP-4.3.1-15-BO1-2016-00008

 

 

EFOP-3.3.2-16-2016-00219

 

 

EFOP-1.5.2-16-2017-00034

 

 

TOP-3.2.1-15-BO1-2016-00109

 

 

TOP-3.2.1-16-BO1-2018-00135

 

Tájékoztatók▼

 

 

Csendháborítás szabályairól

 

Tudnivalók a közérdekű nyugdíjas szövetkezetről

 

tudnivalók a kéményseprésről 2018-ban

 

étlapok:

aktuális héti étlap

jövőheti étlap

 

Népesség:
5770 fő

Lakóépületek:
1875 db

Képviselőtestület▼

Következő Képviselő-testületi ülés:

Ideje: 2020. 11. 12.

testületi ülés

Csütörtök 9:00 óra

Alsózsolcai Polgármesteri Hivatal

tárgyalóterme

 

 

2019. 12. 05. ülés videója

 

Egyéb információk▼

Falugazdász
Helye: Miskolc
Csabai Kapu 62.
Ideje: Hétfő 10:30 - 12:00
Telefon: 30/329-3052
Tóth András

 

Közvilágítással kapcsolatos hibabejelentési csatornák:

- e-mailben a kozvilagitas@elmuemasz.hu címen

"ELMŰ-ÉMÁSZ Közvilágítási hibabjelentő" mobil applikáció segítségével

https://eloszto.emasz.hu oldalon elérhető online ügyfélszolgálaton Bejelentések/Közvilágítási hibabejelentés menüponton keresztül

Telefonon: 06 (80) 42-43-44 /1 menüpontot választva.

Ma 2020. december 3., csütörtök,
Ferenc, Olívia
napja van.
Holnap
Barbara, Borbála napja lesz.
2020.12.02. 09:43:17
A tájékoztatás megtekintéséért kattintson a szövegre.
2020.11.30. 16:02:49
TISZTELT BETEGEINK! DECEMBER 28- 31-ig a vérvétel szünetel. Megértésüket köszönöm! Kurucz Attiláné
2020.11.26. 15:47:03
Tisztelt alsózsolcai lakosok! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Dr. Bolla István ügyvédet az alábbi módokon kereshetik jogi kérdéseikkel: 0630/38-88-223 drbollaistvan@gmail.com
Alsózsolca Város honlapja.
Copyright © 2016. Minden jog fenntartva.
Webdesign: Avasweb Kft.