A június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választáson voksolni kizárólag a választás napján érvényes okmányokkal lehetséges.
A június 9-i választásokon a választópolgároknak érvényes személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel kell igazolniuk személyazonosságukat, a lakcímüket, személyi azonosítójukat pedig a lakcímkártyával. Lejárt okmánnyal nem lehet szavazni. Fontos, hogy a személyi igazolvány és a jogosítvány is az igényléstől számított 8 nap alatt készül el. Az útlevél esetén magasabb illeték befizetése mellett lehetőség van sürgősségi vagy azonnali (24 órán belüli) okmányigénylésre is.
A választásokra tekintettel június 7-én, pénteken 10 órától hétfőig nem lehet majd új lakcímet bejelenteni. Azt, aki pénteken 10 óra előtt elintézi a lakcímváltozás bejelentését, már az új címe alapján veszik fel a választói névjegyzékbe. A legtöbb kormányablak a választás hétvégéjén, június 8-án szombaton, és 9-én vasárnap is nyitva lesz, így, ha a voksolás napján valakinek semmilyen érvényes személyazonosító igazolványa sincs, ideiglenes személyi igazolványt igényelhet, amivel lehetséges a szavazás.
Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre és a lakcímkártya pótlására lesz lehetőség.
Videó▼
Elérhetőségek ▼
Helyi Választási Iroda
Mentők: 104
Tűzoltók: 105
Rendőrség: 107
Felsőzsolcai
rendőrkapitányság:
46/383-400
Alsózsolca Város Önkormányzatának
Polgármesteri Hivatal:
46/520-020
KÖFOP-1.2.1-
VEKOP-16-
2017-00800
TOP-5.2.1-15-BO1-2016-00013
TOP-4.3.1-15-BO1-2016-00008
EFOP-3.3.2-16-2016-00219
EFOP-1.5.2-16-2017-00034
TOP-3.2.1-15-BO1-2016-00109
TOP-3.2.1-16-BO1-2018-00135
étlapok:
Népesség:
5678 fő
Lakóépületek:
1875 db
Következő
Képviselő-testületi ülés:
Ideje:
2025. 02. 13. 9:00 óra
Helye:
Alsóózsolcai Polgármesteri
Hivatal tárgyalóterme
Falugazdász
Helye: Miskolc
Csabai Kapu 62.
Ideje:
Hétfő 10:30 - 12:00
Telefon: 30/329-3052
Tóth András
Közvilágítással kapcsolatos hibabejelentési csatornák: - e-mailben a kozvilagitas@elmuemasz.hu címen "ELMŰ-ÉMÁSZ Közvilágítási hibabjelentő" mobil applikáció segítségével https://eloszto.emasz.hu oldalon elérhető online ügyfélszolgálaton Bejelentések/Közvilágítási hibabejelentés menüponton keresztül Telefonon: 06 (80) 42-43-44 /1 menüpontot választva.