
NYÁRI DIÁKMUNKA 2025.
Alsózsolca Város Önkormányzata 2025-ben lehetőséget biztosít a fiatalok számára, hogy a nyári hónapokban részt vegyenek a diákmunka programban. A program 2025. július 1. napjától 2025. augusztus 31. napjáig tart.
A program célja a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítése.
A program célcsoportjába azok a 16-25 év közötti, nappali tagozaton, tanulói, vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok tartoznak, akik nem rendelkeznek sem vállalkozói, sem egyéb, foglalkoztatásra irányuló jogviszonnyal.
A program ideje:
- 2025. július 1-31-ig
- 2025. augusztus 1-31-ig
Napi munkaidő: 6 óra
A programhoz csatlakozás előfeltétele, hogy a nappali tagozatos diák a lakó,- vagy tartózkodási helye szerint illetékes - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályánál (3526 Miskolc, Zombori u. 2.) - közvetítést kérőként nyilvántartásba vetesse magát. Ehhez személyes okmányaival, valamint érvényes diákigazolványával, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonásakor kiadott iskolalátogatási igazolásával kell a munkaviszony kezdete előtt a Foglalkoztatási Osztályra befáradnia annak érdekében, hogy a programba vonásának előfeltételét jelentő regisztrációja megtörténhessen.
A jelentkezéshez szükség van a személyes okmányaikra, valamint érvényes diákigazolványukra, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonáskor kiadott iskolalátogatási igazolásra.
A 16-18 év közötti diákok esetében a regisztrációhoz törvényes képviselő hozzájárulása is szükséges, ezért ezen korcsoport valamelyik törvényes képviselőjével együtt jelenjen meg a regisztráción.
A regisztrációt követően az Alsózsolcai Polgármesteri Hivatalban (3571 Alsózsolca, Kossuth Lajos út 138.) személyesen vagy e-mailben a polg.hiv@alsozsolca.hu címen kell jelezni a diákmunka iránti igényt a mellékelt jelentkezési lapon, megjelölve azt, hogy mely turnusban (2025. július 1-31., vagy 2025. augusztus 1-31.) szeretnének és tudnak munkát végezni.
Egy diák csak egy turnusra jelentkezhet, annak érdekében, hogy minél több fiatal lehetőséget kapjon a munkavállalásra. A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 218.100 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe, tört hónapú foglalkoztatás esetén időarányos bérezés jár.
Letölthető dokumentum:
Kelt: Alsózsolca, 2025. június 16.
Csirke Róbert
polgármester
KÖFOP-1.2.1-
VEKOP-16-
2017-00800
TOP-5.2.1-15-BO1-2016-00013
TOP-4.3.1-15-BO1-2016-00008
EFOP-3.3.2-16-2016-00219
EFOP-1.5.2-16-2017-00034
TOP-3.2.1-15-BO1-2016-00109
TOP-3.2.1-16-BO1-2018-00135
étlapok:
Népesség:
5629 fő
Lakóépületek:
1875 db
Következő
Képviselő-testületi ülés:
Ideje:
2026. 06. 11. 9 óra
Helye:
Alsózsolcai
Polgármesteri Hivatal
tárgyalóterme
Videó▼
Elérhetőségek ▼
Helyi Választási Iroda
Mentők: 104
Tűzoltók: 105
Rendőrség: 107
Felsőzsolcai
rendőrkapitányság:
46/383-400
Alsózsolca Város Önkormányzatának
Polgármesteri Hivatal:
46/520-020
Falugazdász
Helye: Miskolc
Csabai Kapu 62.
Ideje:
Hétfő 10:30 - 12:00
Telefon: 30/329-3052
Tóth András
Közvilágítással kapcsolatos hibabejelentési csatornák: - e-mailben a kozvilagitas@elmuemasz.hu címen "ELMŰ-ÉMÁSZ Közvilágítási hibabjelentő" mobil applikáció segítségével https://eloszto.emasz.hu oldalon elérhető online ügyfélszolgálaton Bejelentések/Közvilágítási hibabejelentés menüponton keresztül Telefonon: 06 (80) 42-43-44 /1 menüpontot választva.