TÁJÉKOZTATÁS „NYÁRI DIÁKMUNKA”
2018.06.01. 12:35:14

A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és jövedelemszerzés elősegítésre a 2013-2106-os években a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított „Nyári diákmunka" program tapasztalatait felhasználva a 2018. évben is meghirdetésre kerül a program. Jelenleg az előzetes igényfelmérés zajlik, így várjuk mindazon érdeklődők jelentkezését, akik kedvet éreznek a nyári diákmunkához.

 

A program célja, hogy a fiatalok lehetőséget kapjanak korai munkatapasztalat szerzésre, ismerkedjenek a munka világával és nem utolsó sorban munkajövedelmet szerezhessenek. A megszerzett jövedelem adóbevallás köteles.

 

Egy-egy diák kizárólag napi 6 órás munkaviszonyban foglalkoztatható. A diákmunka két turnusban valósul meg 2018. július 1-31.  2018. augusztus 1. - 31. között.

A „Nyári diákmunka" programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a program időpontjában már betöltötték a 16. életévüket, annak befejezésekor pedig még nem múltak el 25 évesek és nappali tagozatos tanulói s hallgatói jogviszonyukat iskolalátogatási igazolással igazolni tudják.

Amennyiben részt kíván venni a „nyári diákmunka" programban, erre vonatkozó bejelentését, jelentkezését a polgármesteri hivatal e-mail (polg.hiv@alsozsolca.hu) címére küldje meg, valamint kérjük jelezze, hogy melyik időpontban kíván munkát vállalni.

A munkavállaláshoz szükséges dokumentumok: Munkaügyi Központ által kiállított nyilatkozat, személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya, adókártya, iskolalátogatási igazolás. A támogatás előfeltétele, hogy a nappali tagozatos diák, közvetítést kérőként a lakó,- vagy tartózkodási helye szerinti illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán nyilvántartásba vetesse magát.

A diákok 2018. június 4. napjától regisztráltathatják magukat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatalának Foglalkoztatási Osztályán. A nyilvántartásba vétel csak személyes megjelenéssel lehetséges ügyfélfogadási időben sorszámmal. Sorszámot a borsodmmkmiskolc@lab.hu e-mail címen vagy személyesen a kirendeltségen ügyfélfogadási időben (3526 Miskolc Zombori utca 2.) kérhetnek a diákok.

Nyilvántartásba vételhez szükséges a személyazonosságot igazoló okmány (személyi igazolvány, lakcím kártya, adó kártya, TAJ kártya, érvényes diákigazolvány vagy iskolalátogatási igazolás a nappali tagozatos hallgatói jogviszonyról) és a legmagasabb befejezett iskolai bizonyítvány.

 

ügyfélfogadás

délelőtt

délután

Hétfő

8-12-ig

13-15-ig

Kedd

8-12-ig

-

Szerda

8-12-ig

13-15-ig

Csütörtök

8-12-ig

-

Péntek

8-11-ig

-

 

A jelentkezési lap a szövegre kattintva letölthető

 

Alsózsolca, 2018. június 01.

Szilágyi László

polgármester

 

Videó ▼

Elérhetőségek ▼

Helyi Választási Iroda

 

 

Mentők: 104
Tűzoltók: 105
Rendőrség: 107


Körzeti megbízotti
hírdetmény

 

Felsőzsolcai rendőrkapitányság:

46/383-400

 


Alsózsolca Város Önkormányzatának

Hivatalos Facebook oldala:

 

 

Polgármesteri Hivatal:

46/520-020

 

Képviselőtestület ▼

 

Következő Képviselő-testületi ülés:

Közmeghallgatás

Ideje: 2018.09.06.

Csütörtök 8:00 óra

Helye: Polgármesteri Hivatal
tárgyalóterme

 

2018. április 26-ai ülés

Rendezési terv,

Arculati Kézikönyv▼

Település Rendezési Terv

Település Arculati Kézikönyv

Egyéb információk▼

Falugazdász
Helye: Miskolc
Csabai Kapu 62.
Ideje: Hétfő 10:30 - 12:00
Telefon: 30/329-3052
Tóth András

 

Közvilágítással kapcsolatos hibabejelentési csatornák:

- e-mailben a kozvilagitas@elmuemasz.hu címen

"ELMŰ-ÉMÁSZ Közvilágítási hibabjelentő" mobil applikáció segítségével

https://eloszto.emasz.hu oldalon elérhető online ügyfélszolgálaton Bejelentések/Közvilágítási hibabejelentés menüponton keresztül

Telefonon: 06 (80) 42-43-44 /1 menüpontot választva.

Ma 2018. június 18., hétfő,
Arnold, Levente
napja van.
Holnap
Gyárfás napja lesz.
2018.06.18. 10:06:52
A felhívás megtekintése.
2018.06.15. 08:32:46
Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) célja a díjhátralékok és a lakosság terheinek csökkentése, mely érdekében a Közszolgáltatási Díjbeszedő Konzorciumot személyes ügyfélszolgálati és díjhátralék beszedéssel összefüggő feladatok ellátásával bízta meg.
2018.06.14. 13:56:52
2018. június 18-22-ig szabadság miatt Dr. Magyar Erzsébet helyettesíti doktórnőt minden munkanap 09:30-11:00 óra között
Alsózsolca Város honlapja.
Copyright © 2016. Minden jog fenntartva.
Webdesign: Avasweb Kft.